Hessky Eszter: Újrakezdeni sosem késő!

0 0

Elkövetkezendő események

Percről percre


OpenWeatherMap.org

Budapest

18.2 ° 9 km/h
16.9 ° 22 km/h
21.3 ° 18 km/h
23.3 ° 7 km/h
25.6 ° 8 km/h
28.2 ° 10 km/h
29.7 ° 17 km/h


OpenWeatherMap.org

Balatonfüred

20.9 ° 13 km/h
18.1 ° 24 km/h
22.8 ° 6 km/h
25.2 ° 7 km/h
29.7 ° 9 km/h
32.3 ° 13 km/h
33.8 ° 18 km/h

Augusztus 7-13-ig a Duna Arénában rendezik a 17. FINA Masters Világbajnokság műugróversenyeit. A magyar közönség számos hazai sportolónak szurkolhat majd, köztük annak a Hessky Eszternek, aki a londoni Masters Európa-bajnokság bronzérme után Budapesten is megméreti magát.

A masters műugrók két jól elkülöníthető csoportra oszthatók: vannak, akik fiatalon nemzetközi szintű versenyzők voltak, és annyira életük része ez a sport, hogy felnőttként is visszatértek hozzá. Vannak ezen kívül azok, akik felnőtt korukban kezdték az ugrást: bár ők alkotják a mezőny második felét, ők a leglelkesebbek, akiknek nem számít az eredmény, csak az élvezet a fontos.

 

Ha ebből indulunk ki, akkor Hessky Eszter kicsit kilóg a sorból, és a két csoport között helyezkedik el: gyerekkorában ugrott ugyan, de 13-14 évesen abbahagyta, nem lett belőle nemzetközi szintű versenyző. Mint kiderült azonban, az alapokat nem lehet kitörölni az izmokból (vagy az agytekervényekből?). Amikor jó 30 évvel később bekapcsolódott a masters csapat edzéseibe, az első alkalommal kiderült, hogy más egy kezdő és egy újrakezdő.

 

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megcsinálom az ugrásokat – meséli. – Évtizedek múltak el, de már az első pár edzés után mindenki mondta, hogy ha akarnám, sem tudnám eltitkolni, hogy valaha műugró voltam. Persze titkolózásról szó sem volt.”

 

Pedig az edzések megkezdése előtt nagyjából öt évig úgy járt le heti többször a műugrómedence mellé, hogy még csak át sem öltözött fürdőruhába egyszer sem: a lányait hozta edzésre régi ugrótársa, Haász Katalin csapatába, aki időközben a válogatott edzője lett. Akkor már egy pár éve létezett a masters csapat, és bár egy ideig úgy gondolta, semmi keresnivalója a deszkákon, amikor a lányai abbahagyták az ugrást, ő újrakezdte. Sőt, közben a harmadik kislánya is elkezdett ugrani – a családban már csak az apuka nem volt műugró.

 

Bár versenyezni soha nem szeretett, amikor az első edzések egyikén a társai elmondták, hogy a másfél évvel később esedékes londoni Európa-bajnokságra készülnek, nem volt kérdés, hogy neki is az a célja. Fogalma sem volt, hol helyezkedik el a mezőnyben, milyenek a korosztálya ugrói, de nem számított. Vitte magával a csapat hangulata, a közös londoni út ígérete, az olimpiai uszoda iránti kíváncsiság, és a gondolat, hogy ha már fiatalon nem sikerült világversenyre eljutnia, akkor most itt az alkalom.

 

Londonban aztán az is kiderült, hogy a kornak is megvannak az előnyei: izgulásnak nyoma sem volt, és egy ugrás kivételével nagyjából tudta is hozni azt a teljesítményt, amit edzéseken nyújtott. Az eredmény pedig csak hab volt a tortán: 3 méteren bronzérem!

 

„Azért azt tegyük hozzá, hogy éppen szerencsém volt a korosztályommal: nem volt sok induló, és kevés nagy múltú versenyző volt közöttük. Mondjuk az első helyezett vagy száz pontot vert a mezőnyre, na, ő aztán tényleg kilógott a sorból.”

 

És hogy mire számít a világbajnokságon? „Ahogy nézem az indulókat, egyrészt jóval többen lesznek, mint Londonban, másrészt az alattam levő korosztályból feljön az, aki ott a legjobb volt, viszont marad a mi legjobbunk... szóval éremről nem álmodozom, jobban mondva maximum csak álmodozom, a célom nem lehet más, mint hogy megcsináljam a legjobb ugrásaimat és élvezzem a versenyt. Ha ez így lesz, már nagyon elégedett leszek. Főleg hogy a felkészülés során is adódtak nehézségeim.”